2026. május 22. – június 1.
A túra kiemelt látnivalói
Haghpat kolostor – Odzun bazilika – Kobayr kolostor – Tsaghkashat hegyi falu – Fioletovo molokán falu
– Parz-tó – Szeván-tó – Hayravank kolostor – Selim-hágó – középkori karavánszeráj – Karahunge (örmény
Stonehenge) – Tatev kolostor – Khndzoresk barlangfalu – Jermuk – Smbataberd erőd – Tsakhats Kar ko-
lostor – Noravank kolostor – Khor Virap – Garni templom – Bazaltkő-szimfónia – Kari-tó – Amberd erőd –
Byurakani Asztrofizikai Obszervatórium – Jereván
Az én örmény történetem
Él egy legenda, amely szerint Isten, amikor szétválasztotta a vizet és a földet, Örményország hegyeinek csúcsán állt. A teremtés után a sarat egy nagy rostán átszűrte: a puha föld egyik irányba, a szitában maradt kövek pedig a másik irányba hullottak. Ez utóbbi Örményország földjére esett, ezért hívják az örmények hazájukat kőországnak. Örményország a Kaukázus gyöngyszeme – a ragyogó nap és a magas hegyek, az aranyló méz és az ízletes kenyér, a csodálatos bor és a hideg forrásvíz, a virággal borított rétek és az édes gyümölcsök országa. Egy hely, ahol a család és a barátság után a vendég a legfontosabb.
Ebbe a világba érkeztem 2019-ben turistaként, és magával ragadott ennek a posztszovjet országnak a különös hangulata. Egy kis falu nagy álmokat megvalósító sífutóinak története mélyen megérintett, és dokumentarista fotográfusként még ugyanabban az évben visszatértem Örményországba, hogy elkezdjem hosszútávú projektemet, amely őket és az 1988-as örmény földrengés következményeit a mai napig magán viselő közösségük mindennapjait követi. Évről évre otthonosabban mozgok az örmény tájban, és érkezésemkor egyre többen köszöntenek régi ismerősként.
Az ötlet, hogy mindezt megmutassam más fotósoknak, hosszú ideje foglalkoztatott, és Marat Shahbekyan, a jereváni Seven Springs Tour utazási iroda tulajdonosa – amely az én örményországi munkámat is segíti –, készségesen felajánlotta együttműködését a megvalósításban. Az iroda 25 éve járja az ország legeldugottabb vidékeit; Marat pedig részt vett az első Örményországról szóló Bradt útikönyv előkészítésében is. Nála jobban senki nem ismeri a hegyi útvonalakat, a falvakat, a pásztorok világát.
A workshopot két időszakban hirdetjük meg: május végén és szeptember végén. Tavaszi túránk során az örmény rétek virágzásában gyönyörködhetünk, miközben az ébredő természet friss zöldje és a puha fények adnak hátteret képeinknek. A szeptember végi túrán az aranyló természet és az őszi fények különleges tónusai formálják majd fotóink hangulatát. A gyaloglás, a hegyek és völgyek felfedezése közben csodás lehetőségek nyílnak természetfotók készítésére is, így a dokumentarista munkánk mellett a táj szépségeit is megörökíthetjük. Nemcsak a memóriakártyánk telik meg képekkel, hanem a lelkünk is gazdagodik. Valódi testi és lelki feltöltődésre invitállak, ahol a fotózás az élmény egyik fontos része, de nem az egyetlen célja.

Neked való ez a túra,
ha szeretsz fotózni, és magabiztosan használod a fényképezőgéped.
érdekel, hogyan élnek ma ebben a posztszovjet országban, Örményországban.
érdekel a dokumentarista szemlélet és a történetmesélés képekben.
nyitott vagy az örmény falusi élet mindennapjaira, szívesen ismerkedsz helyiekkel, és nem idegen tőled a lassú, figyelmes jelenlét.
a fényképezőgép mellett bakancs is van nálad, és nem riadsz meg egy több órás hegyi túrától, térded is bírja a terhelést.
nem riadsz vissza az egyszerű körülményektől, és nyitottan, tisztelettel fordulsz a vidéki örmény családok sokszor szerényebb életszínvonalához is.
fontos számodra, hogy felelősséggel és empátiával közelíts az emberekhez, akiket fotózol.
örömmel látnál világot, de nehezen indulsz útnak egyedül.
A workshop állomásai és programja

1. nap – 05.22. | Yerevan – Vanadzor – Haghpat falu
A túránk Jerevánból indul, a találkozóhely a Zvartnotszi Nemzetközi Repülőtér érkezési oldalán lesz. A kiutazáshoz javasolt Wizzair járat érkezése után légkondicionált busszal indulunk Vanadzor városába, ahol a helyi piacot látogatjuk meg, és máris fotózunk. Ebéd Vanadzor mellett, majd tovább utazunk Haghpat falujába, ahol elfoglaljuk a szállásunkat.
Szállás 3* szállodában
Étkezés: reggeli/ebéd/vacsora
2. nap – 05. 23. | Haghpat falu – Odzun falu – Kobayr kolostora – Tsaghkashat
Korai reggeli után kétórás fotózás következik, ahol örmény táncosok állnak modellt a Haghpat kolostor területén, amely az UNESCO világörökség része. A fotózást követően transzfer Odzun faluba, ahol megnézzük az impozáns, 5–7. században épült bazilikát, majd megkezdjük első túránkat a Kobayr kolostorhoz, amely egy vadregényes szurdok oldalában, meredek sziklafalon áll, festői panorámával a Debed folyó völgyére. A túra teljes hossza 10–11 km, időtartama körülbelül 3,5–4 óra, közben piknik ebédet tartunk a természetben. A túra után speciális terepjárókkal felkapaszkodunk egy eldugott kis hegyi faluba, túránk következő állomására.
Szállás: magánházaknál
Étkezés: reggeli/ebéd/vacsora


3. nap – 05. 24. | Tsaghkashat
A napot Tsaghkashatban és környékén töltjük: ismerkedünk a helyiekkel, megörökítjük a falu mindennapjainak pillanatait, sétálunk a környező erdőkben, és időt szánunk a pihenésre, feltöltődésre is. Lehetőség lesz a helyiek mellé szegődni, betekinteni mindennapi tevékenységeikbe, ami kiváló alkalmat nyújt dokumentarista jellegű fotók készítésére.
Szállás magánházaknál
Étkezés: reggeli/ebéd/vacsora
4. nap – 05. 25. | Tsaghkashat – Haghpat – Fioletovo – Dilijan
Reggeli után gyalog ereszkedünk le Haghpat falujába. A túra hossza körülbelül 7–8 km, szintkülönbsége 1650–1250 méter, időtartama 2–2,5 óra. Miután leértünk, transzferrel Fioletovóba utazunk, a molokánok falujába, ahol rövid séta után ebéd következik. Délután a Dilijan Nemzeti Parkban található Parz-tóhoz látogatunk, itt körülbelül egyórás szabad program vár ránk, lehet fotózni, sétálni, kávézni vagy egyszerűen csak pihenni a természetben. Ezután transzfer Dilijanba, ahol elfoglaljuk szállásunkat, majd séta a városban és szabad program vacsoráig.
Szállás panzióban
Étkezés: reggeli/ebéd/vacsora


5. nap – 05.26. | Dilijan – Semenovka falu – Szeván-tó – Selim-hágó – Tatev falu
Korai reggeli után transzfer Semenovkába, ahol érkezés után megkezdjük aznapi túránkat. Virágos réteken áthaladva gyönyörködhetünk az örmény tájban. A túra hossza 9–10 km, szintkülönbsége 2150–2250 méter, időtartama körülbelül 3–3,5 óra. Útközben piknik ebédet tartunk.
A túra végeztével transzfer Tatev falujába. Menet közben megállunk a Szeván-tó partján található Hayravank kolostornál, majd a Selim-hágó alatt fekvő, 14. századi karavánszerájnál, amely egykor a kereskedők és utazók pihenőhelye volt, biztosítva számukra a biztonságos éjszakázást és az állataik szállását. A Selim-hágó a Geghama-hegységben található, körülbelül 2410 méteren, és egy ősi kereskedelmi útvonal része volt, amely összekötötte a Kaukázus északi és déli vidékeit. A nap utolsó programjaként átogatást teszünk a Karahunge-nél, amelyet az örmény Stonehenge-ként említenek. Vacsorára érkezünk szálláshelyünkre, Tatev falujába.
Szállás panzióban
Étkezés: reggeli/ebéd/vacsora
6. nap 05.27. | Tatev falu– Khndzoresk falu – Hermon falu
Kora reggel kisétálunk a falu szélére, ahonnan napkeltében fotózhatjuk a Tatev kolostort. Az ébredő falu is számos témát kínál, miközben a kolostor csendjét is élvezhetjük a turisták érkezése előtt. Reggeli után Khndzoresk faluba utazunk, amely történelmi barlanglakásairól és híres függőhídjáról ismert. Itt kellemes séta mellett örökíthetjük meg a tájat. Következő állomásunk a gyógyító ásványvizeiről híres Jermuk, ahol sétálunk a városban és az azt övező festői Árpa folyó völgyében. Ebéd után továbbindulunk Hermon faluba, ahol elfoglaljuk szállásunkat, és a szálloda gyönyörű parkjában kipihenhetjük a nap fáradalmait.
Szállás 3 csillagos szállodában
Étkezés: reggeli/ebéd/vacsora


7. nap 05.28. | Hermon falu– Smbataberd erődje – Tsakhats Kar kolostor – Chiva falu
Korai indulással felautózunk a hegyekben található Smbataberd erődhöz és a középkori Tsakhats Kar kolostorhoz. A reggelit magunkkal visszuk, hogy azt a természet szépségeiben gyönyörködve fogyaszthassuk el. Ha az időjárás kedvező, megcsodálhatjuk a napfelkeltét, megörökíthetjük a tavaszi táj és a virágok szépségét, és egy kis szerencsével vadállatokkal, például hegyi szarvasokkal is találkozhatunk. Dzsiptúrán után transzfer Chiva falujába. A szállásunkra érkezés után vacsoráig szabadprogram.
Ebéd útközben, egy étteremben.
Szállás panzióban
Étkezés: reggeli/ebéd/vacsora
8. nap 05.29. | Chiva falu – Noravank kolostor – Khor Virap kolostor – Garni falu
Korai reggeli után Areni faluba utazunk, majd egy könnyű sétát teszünk a lenyűgöző Gnishik-kanyonban. A szurdok gazdag élővilággal és érdekes sziklaformációkkal várja a látogatókat. Ezután megtekintjük a közeli, XIII. századi Noravank kolostort, amely ikonikus vörös sziklafalak között áll, és az örmény középkori építészet egyik gyöngyszeme. Innen Garni felé folytatjuk utunkat, érintve a Khor Virap kolostort, melynek hátterét a fenséges Ararat-hegy adja. Ebédre egy helyi családhoz látogatunk, ahol frissen készült autentikus örmény kenyeret kóstolhatunk, és annak készítését is megörökíthetjük. Utunk ezután a Geghard kolostorhoz, majd Garni fő látványosságaihoz vezet. a A Kövek Szimfóniájaként ismert bazaltoszlopok és a Napisten Temploma egyedülálló természeti és kulturális megállót kínálnak a túra során, melyet a lenyugvó nap fényében örökíthetünk meg.
Szállás panzióban
Étkezés: reggeli/ebéd/vacsora


9. nap 05.30. | Garni falu – Aragats – Tegher kolostor – Byurakan – Jereván
Reggeli után transzfer az Aragats hegyen található Kari tóhoz. Amennyiben az időjárás és ruházatunk lehetővé teszi, leereszkedünk Amberd Erődjéhez. A túra során érintjük a különleges hangulatú Aragats Kozmikus Sugárzás Kutatóállomás területét, melynek építményeit, illetve a kutatóállomáson folyó munkát már több fotográfus is megörökítette. A túra hossza 10-11km, szintkülönbség 3250m – 2300 m, időtartama 4-4,5 óra. Piknik ebéd útközben. Túra után meglátogatjuk a 13. századi Tegher kolostort, amely az Aragats-hegy délkeleti lejtőin épült. Korai vacsora és sötétedés után meglátogatjuk a Byurakani Asztrofizikai Obszervatóriumot, ahol gyönyörködhetünk a csillagos égboltban és teleszkópon keresztül figyelhetjük meg az égbolt csodáit. A program után transzfer Jerevánba.
Szállás 4 csillagos szállodába
Étkezés: reggeli/ebéd/vacsora
10. nap 05.31. | Jereván
Reggeli után felfedezzük Jerevánt, és kora délutánig fotózunk. Ebéd egyénileg, délután szabad program. Este búcsúvacsora egy jereváni étteremben.
Szállás 4 csillagos szállodában
Étkezés: reggeli/… /vacsora


11. nap 06.01.
Transzfer a reptérre, hazautazás.
A fotós túra ára két részből tevődik össze:
Szakmai vezetői díj, amely egyben a foglalási díj, és jelentkezéskor kell kifizess:
80 000.- / fő
Az örményországi program ára, amelyet a Seven Springs Tour Irodának kell kint, Örményországban, az érkezéskor Euroban fizetned, és amely függ a létszámtól:
5-6 fő esetén
1400 Euro / fő
7-8 fő esetén
1230 Euro / fő
9-10 fő esetén
1120 Euro / fő
11-12 fő esetén
1030 Euro / fő
Egyágyas felár
110 Euro / fő
A TÚRA minimum 5 fő jelentkezése esetén indul!
Jelentkezési határidő 2026. április 15.

A szakmai kísérő díja tartalmazza:
a túra programjának és tematikájának megtervezését
folyamatos szakmai támogatást a túra teljes időtartama alatt
személyre szabott visszajelzést és tippeket a fotóid fejlesztéséhez
segítséget a fotós szemmel izgalmas perspektívák, pillanatok, megtalálálásához
kommunikáció segítését, ha nehezen menne az angol.
a túra után egy közös képértékelő délelőttöt, ahol igény szerint tanácsot adok az esetleges utómunka folyamatokra
Az örményországi program magában foglalja
a reptéri transzfereket,
a túra alatti összes közlekedést
a túra ideje alatti összes szállást
a program szerinti étkezéseket
helyi túravezetőt
palackos ásványvizet napközben
a helyi idegenforgalmi adókat
Az örményországi program ára nem tartalmazza
a repjegyeket, reptéri illetéket a Budapest – Jereván – Budapest vonalon
a programban nem szereplő étkezéseket
a belépőt a Byurakani Asztrofizikai Obszervatóriumba
egyéb opcionális programokat vagy belépőket
utas- és poggyász biztosítást
alkoholos italokat
borravalót
Jelentkezési határidő 2026. április 15.
Túrával, jelentkezéssel kapcsolatos kérdéseiddel keress minket bátran az ormenyfototura@gmail.com email címen.
Vélemények a korábbi csapatból
“A Seven Springs Tour nevű helyi utazási irodával utaztunk, amely a személyre szabott túráiról és hozzáértő idegenvezetőiről ismert. Egy kisbusszal vártak minket a repülőtéren, ahonnan elindultunk az első úti cél felé. A sofőr nagyon körültekintően és figyelmesen vezetett. Megnyugtató volt számunkra, hogy ismeri a helyi útviszonyokat, szabályokat, közlekedési kultúrát.
A túravezetőnk, Marat kivételes volt, aki alaposan ismerte Örményország történelmét, kultúráját és rejtett gyöngyszemeit. Türelmes volt, minden helyszínen bőven hagyott időt az egyéni felfedezésre és nem vitte túlzásba az információk átadását, ugyanakkor nyitott volt a kérdésekre. Mindig valaki más csapódott hozzá a túra során, így egyéni kérdésekre, beszélgetésekre is volt lehetőség. Marat nagyon jó humorú, nyitott, melegszívű, közvetlen ugyanakkor nem tolakodó személyiség. Amennyiben bármilyen kis probléma felmerült, Marat azonnal megoldotta. A túrák során gondoskodott a napközbeni élelemről, amit a természetben egy-egy piknik keretében fogyasztottunk el, még termoszban a kávéról sem feledkezett meg sosem.
A szállások mindenhol tiszták, rendezettek voltak. Fantasztikus gasztonómiai élményekben is részesülhettünk, minden helyszínen bőséges és változatos, helyi ételekkel vártak bennünket, így már a szálláson felfedezhettük Örményország gazdag konyháját.
Az örmény emberek melegsége és barátságossága számtalan lehetőséget kínált az ismerkedésre. Ebben is sokat segített a helyi idegenvezetés, aki nagyon jó ismeretségben volt a szállásadókkal, falubeliekkel. Főként azok voltak előnyben, aki fel tudták eleveníteni orosz tudásukat vagy aktuálisan rendelkeztek ezzel a tudással. Természetesen a kézzel-lábbal kommunikálás itt is remekül működött.
Összességében nagyon jól éreztük magunkat és ez nem csak Örményország szépségének, hanem Marat személyiségének is köszönhető.” – Yvette és Andor
“Örményország csodás! 2024. őszén jártam ott a Seven Springs Tourral és Beával egy túra keretében, életre szóló élmény volt! A táj lenyűgöző, hegyek, tisztások, friss levegő, lélektöltődés. A városok szürkesége és élete a hetvenes évek végi-nyolcvanas évek eleji gyermekkorom Magyarországát idézi, Ladák, Volgák és Zilek, kocka lakótelepek amerre csak nézel. Éppen ezek miatt van egy kontraszt a táj szépsége és a sűrűbben lakott területek hangulata között, de ezt is szerettem. Az emberek nyitottak és közvetlenek. Túravezetőnk, Marat évtizedek óta járja az országot, túrái bepillantást engedtek Örményország vadonjába. Néha erdőkben jártunk, aztán hófödte csúcsról indultunk lefelé, vagy vékony ösvényen a hegyek között a madarakkal! Engem a természet szépsége fogott meg igazán, az érzékszerveiden át áramlik az élet beléd, ha arra jársz!” – Dávid
